Kollégisták megyei szavalóversenye

Április 10-én a Németh Pál Kollégiumban volt a kollégisták megyei szavalóversenye. A Berzsenyi Kollégiumot 4 fő képviselte: Fábián Klaudia, Váncsa Lívia, Sirbu Krisztina és Herczeg Laura.

Laura saját versével indult. Jutalma, hogy a verse a Savaria University Press számában fog megjelenni.

Herczeg Laura Georgina

A sohasem volt vallomás
Ötéves ecloga

Emlékszel? langymeleg volt. De a felhőkkel
ékített szél égszíntere félve búvott fel, titkolta a
reggel. Némaságunk ürügyét megszegte kérdő
tekinteted, de tudom, én tudom, egybeforrt
lelkünk holt tere.

Mondd, hallod-e mostan szavamat még, vagy
magával vitte a sűrű lég? Elillanó lehelletünk az
ég, az emlék hitvese oldja fel, hogy felépítjük
várunk együtt, bíborba, aranyba vonva. 

Elázva, és alázva, hitványul kerültek a téglák
zúzott, poros földről mentsvárunk falára.
Ó, a mentsvárnak falára, lelkünk koronájára, bíztuk,
elkészül létünk fellegvára, elég lesz 5 év e alkotásra. 

Feltételek híján, csak ketten, egymásra támaszkodva;
úgy éltük túl a napokat mint a hangyák, erőn túl,
félve araszolgatván bakancsok talpán,
(-egymásnak vállán. )

Kavicsot, s követ, mindent bevettek nyomorunk őrei,
mintha muszáj volna, mentsvárunk szállt
csupán haragunkra, nem jött napfény hajnalunkra.

Így történt; a felhőkkel ékített szél égszíntere
nem búvott fel, nem hozott új reggelt. Csak
feküdtem a padon (-melletted), gyáváknak körtáncából
fel-felnéztem, de gondolatim elszunnyadott már. 

Hogy féltél..ahogy én is. Nem hagytalak itt,
elgyengülő testünket a második virágzás váltotta meg;
és az ősz végleg elért minket.

Sétálok a téren, -sötét, a macskakövek érzik a fertály nyolcat,
elfedi az este; de Harangok kondulását elereszti a dékán,
csak az húzta ennek a napnak a gyászát. 

Esti kávés csészém súlyát mellőzi a keserves illat,
te tudtad- így szerettem, mint a telet, mi másnak
elmúlást jelentett. 

Leesett a hó, még cseppek közt, enyhe lepel;
de elszólta magát az ég zord szele: 
Elmentél.

Képzeletem képkockái újra, és újra megcsalnak,
mögöttem árnyad, a kövek már kezemben; de
álljon hátamba összes kövecs, szuronnyal keltsen a hajnal; 

Beépítek minden hamvat, bíborba aranyba vonva,
S itt leszel.
Ujra.
Éppúgy, mint akkor, hajdan. 

Nézd, elkészült a vár. 
Hamvakkal aranyba vonva; látod-e mond? -De válaszul csak a némaság vonta vállát.

2019. január