„Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés, minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.”
Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetem
Egy-két zsenge virágait.”
/ Berzsenyi Dániel: A közelítő tél/
2022. március 9-én Berzsenyi-megemlékezést és koszorúzást tartottunk névadónk tiszteletére, akit magyar Horatiusként, niklai remeteként, somogyi Diogenészként ismer az utókor. Emlékeztünk arra a költőre, aki a XIX. század elejének legnagyobb lírikusa, a hazai klasszicizmus kiemelkedő alakja, a magyar romantika előfutára volt.
A műsorban művészetis diákjaink szerepeltek. A zenészeink fuvoladuót, csellóduót és klarinétduót adtak elő, versmondóink pedig megidézték Berzsenyi Dániel szellemét ódáin és elégiáin keresztül. Az emlékműsorban részletek hangzottak el A magyarokhoz, az Osztályrészem, A közelítő tél és a Búcsúzás Kemenes-aljától című versekből. Megkoszorúztuk a költő domborművét és kifejeztük tiszteletünket Berzsenyi Dániel nagysága előtt.
Mit üzen a költő az utókornak?
Használd a napokat, s ami jelen vagyon,
Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd
Érzésit ki ne zárd, míg fiatal korod
Boldog csillaga tündököl.
Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örülj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
